Ha szeretnék tudni, milyen lenne az a Magyarország, amit mi magunk álmodunk magunknak, látogassanak el az erepublok nevű szocioszimulátorba. Éljenek román megszállás alatt, és dolgozzanak egy lengyel kohóban éhbérért. Vagy alapítsanak pártot, médiabirodalmat, majd koronáztassák magukat királlyá.
Üdvözlöm önöket. A Románia által megszállt Budapestről jelentkezem. Pozitív fejleményről sajnos nem tudok beszámolni. Magyarország a Dunántúl északnyugati sarkába szorult, és a helyzet az elmúlt ezer évben talán egyszer sem volt ilyen reménytelen. Technikai okok miatt tűzszünet van ugyan érvényben, és a sorsdöntő szegedi csatát fel kellett függeszteni, de a szomorú tény szomorú tény marad: a román-magyar viszály robbantotta ki az első világháborút, amely egyes történészek szerint máig nem ért véget, bár közben már a második is kitört.A magyarországi ellenállás a föld alatt tevékenykedik, miközben a legutóbbi népszavazás eredményei szerint a legtöbben, pontosan a lakosság 35 százaléka a Quicksilver-féle béketervet támogatja, amely kifizettetné Romániával a régiók ellenálló mozgalmának költségeit, és jelentős összeget követelne a tűzszünet megsértéséért.Jó hogy az egész csak játék, és ez az ország nem Magyarország, csak eMagyarország. De tegyék a gyomrukra a kezüket: ugye összeszorul, ha vetnek egy pillantást a térképre?
Utolsó kommentek